Adalék a kétkedő, elemző ember szókincséhez
2020-07-08
0

Szeretem az olyan szavakat, melyek magyarra fordítása nem olyan kézenfekvő, és néha – annak érdekében, hogy helyesen adjuk vissza a szó jelentését – körülíráshoz kell folyamodnunk, ill. szövegkörnyezettől függ, hogy mely szóval lehet a jelentést helyesen visszaadni.
Ezek sorába tartozik a hinterfragen ige, melyet csak a 60-as években kezdték el használni, azóta viszont meredeken felfelé ívelő karriert futott be, már amennyire karriernek nevezhető egy szó használatának felfutása. 😊
A Google-találatok száma majd 5 millió. Nagyon sok!
Jelentése magyarul, hogy egy kijelentés vagy jelenség kapcsán a dolgok mélyére hatolni, kideríteni, hogy vajon hiteles, szavahihető, mérvadó-e az állásfoglalás. Az ige sugallja az utánjárást, hogy megtudjuk, milyen szándékkal közölték a hírt, vajon nem manipulatív-e. Tehát a cselekvő valamit, akár a saját magatartását is kritikusan vizsgálja, a kiváltó okok után kutat. Amennyiben magyarul egy szóval szeretnénk a jelentését visszaadni, a megkérdőjelez ige áll hozzá legközelebb.

Tehát a szó használata egyfajta kritikus, analitikus hozzáállást feltételez. És mivel a modern, hírolvasó emberre csak úgy ömlenek az információk, melyet gyakran fenntartásokkal fogadunk, így nem hiányozhat a szótárunkból sem. 😊

A szó magyarázata németül:
überlegen und/oder herausfinden, ob eine Aussage wahr bzw. glaubhaft ist, oder welche Absicht oder Gründe hinter einer Aussage oder Handlung stehen; analysieren; bezweifeln; in Frage stellen; überprüfen; etwas (näher) unter die Lupe nehmen.

Néhány példamondat a használat megvilágítására:
Man muss hinterfragen, was einem im Fernsehen präsentiert wird und nicht alles sofort als die pure Wahrheit akzeptieren.
Utána kell annak járni, amit a tévében bemutatnak, nem pedig rögtön mindent, mint színtiszta igazságot elfogadni.

Journalisten sollten die öffentliche Selbstdarstellung von Prominenten kritisch hinterfragen und auf Widersprüche hinweisen.
Az újságíróknak a közszereplők nyilvános megmutatkozásait kritikusan kellene venniük, és az ellentmondásokra rá kellene világítaniuk.

Der Datenschutzbeauftragte hat an die Nutzer sozialer Netzwerke appelliert, die Inhalte der sozialen Medien kritisch zu hinterfragen.
Az adatvédelmi biztos a közösségi háló használóihoz fordult, hogy a közösségi médiák tartalmaira mindig kritikus szemmel tekintsenek.

Das Hinterfragen und Prüfen von Informationen ist heute wichtiger denn je.
Az információk tartalmának alapos vizsgálata fontosabb, mint bármikor is volt valaha.

Sie sollten Ihre Ziele immer hinterfragen, bevor Sie womöglich die falschen verfolgen.
Mindig érdemes átgondolni a céljait, mielőtt esetleg egy hibás cél követésére szánná el magát.

 

Forrás:
https://www.sueddeutsche.de/kolumne/sprachlabor-wirklich-hinterfragen-1.4043459
https://www.duden.de/rechtschreibung/hinterfragen
https://de.wiktionary.org/wiki/hinterfragen

Vélemény, hozzászólás?