A tanítás, oktatás, és képzés útvesztői
2021-03-26
0

Azért választottam ezt a témát, mert úgy érzem, amikor még pályakezdőként tanítottam a tanít, oktat ige a tankönyvekben nem volt a helyén kezelve. Persze az unterrichten jelentése minden tankönyvben szerepelt, és a kettős Akkusativ miatt több fejtörés igénylő lehren ige is benne volt a nyelvkönyvekben. Ezzel azonban a tanít, oktat jelentésnek csak egy részét fedhetjük le. És ez utóbbi igének a mindennapi nyelvben történő használta – például abban az esetben, ha egy anyuka megtanítja a gyermekét mondjuk főzni, kötni vagy olvasni –  igencsak idejét múlt.

Emlékszem, mikor kezdő tanárként a Deutsch aktiv nyelvkönyvsorozatból tanítottam, annak a harmadik kötetében volt egy kis történet, amelyben felbukkant a beibringen ige. Nekem pedig már akkor ott motoszkált a fejemben, hogy ennek az igének a használata milyen praktikus, a tanításban nagyobb teret kellene, hogy kapjon. Hiszen az unterrichten elsősorban az alap- és középfokú oktatáshoz kötődik, a lehren pedig a felsőfokú képzéshez, ezért egy halom oktatási helyzetet nem tud egy nyelvtanuló alkalmas igével kifejezni. Ezért is örültem meg, mikor láttam, hogy ez az ige a Sicher nyelvkönyvhöz kapcsolódóan már B1-es szinten megjelenik. Érdemes is használni, ha egy tudás, ill. készség megtanításáról van szó. 😊

Hueber

És mivel sok-sok évet töltöttem el a vállalati képzések és tréningek világában, egy ilyen téma tanítása nem múlhat el a schulen, ill. a trainieren igék megismerése nélkül. Hosszú éveken keresztül hány és hány Schulungsmaßnahme került ki kezeim közül és milyen sok Schulungsunterlage ment át a kezeim között. 😊

Ezeket összegezve állítottam össze egy oktatási anyagot a tanítás tanítására. 😊 Hiszen választék az bőven van!
De azért valljuk meg, a tanít, oktat, sőt még ha belevesszük ebbe a körbe a képez igét is, ezek szétválasztása szintén nem olyan egyszerű magyar nyelven…

 

 

Vélemény, hozzászólás?