Időszakosan megérint az az érzés, hogy némettanár vagyok, itt élek Magyarországon, folyamatosan tanítok, szerencsére csak mérsékelten sokat, de hogyan fejlesszem magam? Rutinos nyelvtananárként már nem a nyelvtani jelenségek elmagyarázása a kérdés, hanem a használt nyelv, a szokások, és az aktuális beszédtémák közvetítése a nyelvtanulók felé.
Bármennyire is viszonylag közel élek a német nyelvű országokhoz, egy-egy nyaralás, kint tartózkodás nem pótolja az anyanyelvi közeget. Az utóbbi mintegy másfél évben a járvány miatt az utazás lehetőségei még inkább beszűkültek.
Természetesen az interneten bármely mennyiség anyanyelvi hír elolvasható és meghallgatható, sőt német anyanyelvű barátaimmal is tartom online a kapcsolatot, de a mindennapokból csak igen keveset élek meg. Az Easy German nyelvoktató youtube sorozatomon keresztül azonban, melynek keretében Cari, Janus és Manuel izgalmas közérdekű témák kapcsán szólaltatja meg az utca emberét, felfedeztem az ugyanerre a névre hallgató, hetente két podcasttal megjelenő sorozatot, melynek rövid időn belül hűséges hallgatójává váltam.
A sorozat különlegessége, hogy Carit, Manuelt, valamint meghívott vendégeit hallgatva, olyan érzése támad a hallgatónak, mintha egy baráti beszélgetésbe csöppenne bele. Az is ugyanis. Beszélgetéseik könnyedek, de ugyanakkor jól strukturáltak. Nyíltan, őszintén nyilatkoznak meg magukról, a körülöttük zajló történésekről, meghívott ismerőseikkel pedig egy-egy aktuális témáról.
És ami különösen alkalmassá teszi a nyelvtanulásra, hogy a beszélgetés során elmagyaráznak egy-egy kifejezést, elmesélik éppen mi a beszédtéma Németországban, mi bosszantja és mi okoz hazájukban örömet. Ezek a felsorolt témák a hozzávetőlegesen 30 perces időkeretben egy-egy rovatot alkotnak. Vicces és komoly, informatív és szórakoztató. A témák egy része engem érdekel, más részük pedig azért hasznos, mert tudom, hogy a diákok rá szoktak kérdezni ezekre a nyelvi jelenségekre, és milyen jó érzés saját nézőpontomon kívül egy anyanyelvi értelmezést is megismerni. Végül még egy érv a sorozat követése mellett; nagyon sokszor nyertem az óráimhoz briliáns ötleteket. 😊
Így kerültem képbe a választásokat követő politikai helyzettel és erőviszonyokkal, kaptam a Merkel-időszakról többször szubjektív értékelést, megismertem a német szociális háló felépítését, belekóstoltam a kriptovaluták világába, hallottam a szenvedélybetegségekről, valamint szippantottam kicsit karneválok hangulatából, …csak hogy néhány komolyabb és jól definiálható témát említsek.
Nyelvi szintet tekintve egyértelműen haladó nyelvtudással rendelkezőknek ajánlom, mert igényes témákhoz választékos nyelv társul, de mérsékelt hozzájárulás mellett pártoló tagoknak a dialógusok leirata, sőt még kapcsolódó feladatok is elérhetők.
Az Easy German Podcast nekem egy szelet Németországot csempészett bele a mindennapjaimba, amely a kreativitásomat is beindítja és a műveltségem szintjét is emeli. Minden a haladó nyelvtanulónak melegen ajánlom. 🙂
https://www.easygerman.org/podcast/episodes