Idén is – ezúttal már 10. alkalommal – augusztus végén zajlott a fordit.hu által is meghirdetett Tolmácsfórum

A konferencia kompakt neve senkit ne tévesszen meg, hiszen témáit tekintve legalább annyira szól fordítóknak, mint tolmácsoknak, és igaz, hogy létezik egy hivatalos elnevezés is: Tolmácsok és Fordítók Országos Szakmai Fóruma, ez azonban az évek során, a közhasználatban a barátságosabb hangzású „Tolmácsfórum” megnevezésre rövidült.
Mint azonban a két nap során többször is szóba került, a köztudatban ez a két szakma amúgy sem válik élesen ketté, a megrendelők gyakran generálisan a fordító szót használják, és több európai nyelvben nincs is rá határozottan két külön szó. Leginkább azt mondhatjuk, hogy egy szakma két különböző aspektusáról van szó, melyek készségek tekintetében elválnak ugyan egymástól, de egyúttal támogatják és erősítik is egymást.

Nagy fejlődésen, ill. átalakuláson ment keresztül ez a rendezvény. Az első alkalmat még a tartalom- és stíluskeresés; a kísérletezés szelleme hatotta át. Kevesen voltunk résztvevők és talán a csillebérci helyszín is tette, hogy sok-sok pályakezdő fiatallal, laza táborozós hangulatban zajlott. Mostanra viszont már kiforrott a struktúra. A tematikának kialakult egy viszonylag állandó íve, mely széles skálán, változatos témákat foglal magában, és ehhez a kiszámíthatósághoz járulnak hozzá a visszatérő, igen népszerű előadók azzal, hogy szakterületüket, témájukat évről évre újabb, vagy frissebb látószögből mutatják be.

Nekem ez fórum mindig a nyaralási időm végére esik, és ez egyrészt mindig egyfajta átlényegülést kíván – ami a hosszabb kikapcsolódás után nem is megy mindig könnyen -, másrészt pedig felvillanyoz, tehát valahogy segít is abban, hogy hogy a pihenés után feltöltekezve lássak ismét munkához.

Összesen tíz előadást hallhattunk, túlnyomórészt nyelvi szakemberektől, de nem kizárólag, hiszen a megrendelők oldaláról előadást tartott egy hatósági tisztségviselő, ill. egy neves amerikai magazin magyar képviseletének szerkesztője is, valamint egy közgazdasági szemléletű előadást is hallhattunk.

Magyari Adrienn pénzügyőr ezredes, akit munkája a repülőtérhez köt, egyrészt annak nehézségét érzékeltette, hogy milyen kacifántos egy helyzet, amikor éjszaka közepén, a reptéren fülön csíp a vámos egy gyanús utast, és akkor, mikor a legtöbb honpolgár mélyen alszik, és esze ágában sem lenne otthonról nekiindulni, megfelelő tolmácsot kell találni. Másrészt felhívta arra a kényes tolmácsolási szituációra is figyelmet, hogy egy ilyen helyzetben óvakodjunk attól, hogy érzelmileg belesodródjunk az eseményekbe, hiszen az eljárásba vont, és alaposan megvárakoztatott utas érthető okok miatt gyakran minden más, csak nem közreműködő, sőt esetleg még azzal a téves képzettel is él, hogy minden sérelmét és fájdalmát az őt értő tolmácsra zúdíthatja.
A tolmácsolást követően még néhány hivatalos dokumentum és a határozat fordítását is magába foglalja a hivatalos aktus.

Németh Géza habilitált egyetemi docens, mesterséges intelligencia alapú beszédtechnológiával foglalkozik a BME beszédkommunikációval foglalkozó laboratóriumában. Ahogy hallgattam a gépi beszédtechnológia felhasználási lehetőségeiről, eszembe jutott, hogy én magam is hány ilyen funkciót ismerek. Hiszen milyen nagyszerű is, mikor autónkban, egy gombnyomásra felolvassa a fedélzeti számítógép az sms-t, vagy amikor a mobiltelefonom waze applikációja hangfelismerés alapján már akcióba is lendül, és „Csilla” kisvártatva kérdezi is, hogy indulhatunk-e, ill. sokat utazó barátnőm szintén hangfelismerés segítségével ír rövid e-maileket. Az is kiderült, hogy bizonyos nagyobb pályaudvarokon is gépi hang értesít a vonatok érkezéséről és indulásáról. Nem is gondolnánk, hogy az angol nyelvű hangos bemondás milyen fejtöréseket okoz, hiszen nincs arra szükség, hogy nagyon választékos stílusban szólaljon meg a gépi hang, hanem a közérthetőségre kell törekedni. Tehát a gépi hang kicsit steril ill. Hunglish nyelven mondja el a közléseket.
A beszédfelismerés és a beszédszintézis kialakításában – mint elhangzott – , még számos tökélesítésre szoruló funkció van, úgyhogy bármennyire is néha élcelődés céltáblájának érzi magát az előadó a „never ending” fejlesztési strory miatt baráti körben, számos példát tud felhozni annak érzékeltetésére, hogy egy komoly technológiai fejlesztés messze nem máról holnapra történik.

Varga Emília jogász, szakfordító is azt a már többször, több fórumon is felvetődő, de nehezen megválaszolható kérdést boncolgatta, hogy különböző státuszokban ugyan, de mégis hányan is vagyunk fordítók? Érdekes volt azt is hallgatni, hogy a nyelvtudással ugyan rendelkező, de konkrét, reális elképzelésnek teljesen híján lévő egyetemisták milyen téves elképzelésekkel futnak neki a fordítói pályának. Egy hallgató például, miután nagyon babra munkának élte meg a képzés alapján a szakfordító munkáját, kijelentette, nem éri meg a befektetést, akkor inkább műfordító lesz, az azért mégis sokkal könnyebb…
Az előadó asszony külön kiemelte a folyamatos képzés, és főleg az önismeret és az önkontroll meglétének a fontosságát.

Bozsik Gyöngyvér egyetemi adjunktus, konferenciatolmács, szakfordító arról beszélt, hogy mi fán terem, és egyáltalán terem-e vagy a képzés során „kialakul” a tolmács?
Alapvetően a jó tolmács ismérveiről beszélt. De nem csupán amit elmondott, az adott útmutatót, hanem az is, ahogy elmondta. Előadásmódja ugyanis rendkívül magával ragadó volt; személyében is képviselte az a tézist, hogy a tolmács egyben előadó(művész) is. Nagyon érzékletesen mutatott rá a memória fejlesztésének fontosságára egy személyesen megélt példával: Elmesélte, hogy egy japán úr tolmácsolására készült, és az előzetes egyeztetéskor elmondták, hogy aggodalomra semmi ok, természetesen fog majd tudni jegyzetelni. A japánokra pedig lehet számítani, az úr hat-nyolc elhangzott mondat után meg fogja szakítani mondanivalóját. Ez így is volt, az azonban csak a helyszínen derült ki, hogy azt bizony elfelejtették előzetesen megemlíteni, hogy bizonyos fényeffektusok érvényre juttatása érdekében, végig le lesz kapcsolva a lámpa!
Hasonlóképpen kiemelte Gyöngyvér a szókincs folyamatos fejlesztésének elsődlegességét, de az idegennyelvtudás fejlesztésén túl, az anyanyelv tudatos, magas szintű művelése is igen fontos. Elengedhetetlen készség az összefüggések felismerése, valamint szükség van az adatok elemzésének képességére is. Az általános műveltség azonban bármely széles is, nem elegendő aktuálpolitikai ismeretek nélkül, mivel az a válasz nem fogadható el könnyen az idegen ajkú részéről, hogy bocs, engem a politika kicsit sem érdekel.
Meglepett, hogy Gyöngyvér kiemelte a megfelelő levegővételi technikát, ill. a hangszín beállítását, annak elkerülésére, hogy éteri hangszínünkkel a hallgatóságot az őrületbe kergessük. A meggyőző erő sem elhanyagolható tényező, amit csakis megfelelő mértékű önbizalommal lehet kisugározni.
Tetszett, hogy Gyöngyvér törődött – a képzés során törődik – azzal is, hogy nagyrészt vállalkozók vagyunk, és adott néhány tippet arra vonatkozóan, hogy a megbízási szerződés megvédjen a váratlanul adódó kiszolgáltatott, vagy kényes helyzetekben.

Seidl-Péch Olívia a BME INYK egyetemi docense átfogó képet mutatott a képzési, továbbképzési lehetőségekről. Hét intézménynél folyik mesterképzés (alapképzés nincs) és a legtöbb esetben a tolmács és szakfordítói képzés együtt jár. Érdekes volt az a megjegyzése, hogy megbízható nyelvtudással már sokkal többen jelentkeznek fordító-, tolmácsnak, mint nyelvtanárnak. Igen progresszív az az irány, hogy már több vidéki képzőhely van, mint budapesti. A bölcsészkaron folyó mesterképzéseken túl pedig, szakegyetemek szerveznek szakirányú továbbképzéseket. Igen nagy nyomatékkal hívta fel a figyelmünket a továbbképzés és az önfejlesztés fontosságára, és egyúttal felsorolt számos olyan területet, melyek most vannak feltörekvőben, ill. virágkorukat élik. Ilyen pl. szoftver lokalizáció, audio-guide-k létrehozása, nyelvi tanácsadás, terminológia menedzsment, utószerkesztés.

Szalay-Berzeviczy András a Proford- MFTE- Szoft fordításszabályozási munkacsoport vezetője, a TranPress fordítóiroda ügyvezetője egy nagy horderejű bejelentéssel érkezett.
A fordítási tevékenység szabályozására 1986 óta rendületlenül, egy MT rendelet van érvényben, amely a hatósági, hiteles fordítások tekintetében egyrészt túlontúl centralizált, másik oldalról pedig szükségtelenül megengedő. Egyrészt ezt a tevékenységet 1949 óta csak az OFFI végezheti, másrészt nem írja elő a megfelelő szakmai (pl. közigazgatási) ismeretek, mint bemeneti követelmény meglétét. Általános európai gyakorlatra támaszkodva a Hites Fordítók és Tolmácsok Névjegyzékének létrejöttét támogatja a Szalay-Berzeviczy András által vezetett munkacsoport, melynek létrehozása egyúttal annak az újragondolását is igényli, hogy mely dokumentumokra kell, hogy vonatkozzon a hiteles fordítás intézménye, és hogy kik végezhetik ezt a tevékenységet. A munkacsoport tagjai a német modellt vizsgálták, és ezt adaptálják a magyar viszonyokra. A forditoinevjegyzek.hu honlap létrehozásával azt is lehetővé tették, hogy az ott olvasható, és mérlegelés tárgyát képező témákhoz kapcsolódóan az érdeklődők ki is fejthessék véleményüket, és az így konszenzusra emelt koncepcióról ősszel folytatódnak a tárgyalások az Igazságügyi Minisztériumban. A már eddig elért eredmények, valamint a biztató kilátások nagy előrelépésnek számítanak a mintegy 70 éve megkövült szabályzási és intézményi rendszer megreformálásához.

Beták Patrícia SZOFT társelnök, konferenciatolmács, szakfordító, lektor, a BME INYK intézetének tanársegédje egy olyan témát boncolgatott, mely a néhány éve jelenlévő bevándorlási hullám miatt a közelmúltban át- és felértékelődött. Ez a kis- ill. a hiánynyelvek problematikája.
Számos bevándorló népcsoport esetében ugyanis egyáltalán bármilyen szintű közvetítő felkutatása is igen nehéz, nemhogy egy szakképzett tolmács alkalmazása felmerülhetne. Ugyanakkor ez a téma annyira bekerült a politikai össztűzbe, hogy migránsoknak tolmácsolni, azaz szociális tolmácsolást végezni, egyáltalán nem hálás feladat. A bevándorlók kiszolgáltatott helyzetben vannak, és adott esetben a velük szemben keletkező szimpátia, szélsőséges esetben „túl migránspárti” tolmácsnak bélyegezhet meg valakit, ill. ellenkező esetben kialakult már az ún. „hazafias tolmács” újságírói besorolása is. Néhány, a sajtó útján szárnyra kelő botrány további tolmácsesemények megítélését is érzelmekben, ill. indulatokban gazdag környezetbe helyezi. Patrícia személyes példát is hozott fel arra, mikor nemrég egy és ugyanazon napon kellett a mingránskérdést teljesen ellentétesen megítélő két szervezetnél tolmácsolnia. Tele volt kontrasztokkal a napja, de mint nyelvi közvetítőnek helyt kellett állnia, az elhangzó témában nem foglalhatott állást, és érzelmileg sem sodródhatott bele.

Bordás Veronika a National Geographic Magyarország szerkesztőjének az előadásában érdekes fordítói dilemmákra tért ki. A cikkek fordítói számára ugyanis állandóan a mérlegelés tárgyát képezi, hogy egy adott cikkben szükség van-e az amerikai mértékegységek átváltása, vagy, hogy a világ legeldugottabb sarkában lévő kis ázsiai falu nevének írásakor a kartográfia angolos írásmódja legyen-e a mérvadó, vagy kiejtés szerint, fonetikusan írják-e le magyarul az elnevezést. Ugyanúgy kérdés egy intézmény nevének a lefordítása is. Annak érdekében ugyanis, hogy általánosan érthetővé váljon az olvasó számára az adott intézmény feladatköre, a fordítás mellett szállnak síkra, viszont ha valaki esetleg utána szeretne olvasni az intézmény tevékenységének az interneten, szüksége van az eredeti névre is.
Érdekes példát hozott fel egy kérdező résztvevő, hogy vajon a Fehéroroszország vagy a Belorusszia elnevezést használják-e. Az előadó asszony a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fordítók, szerkesztők bizony hosszasan bújták az internetet, hogy mely elnevezés a korrekt, nehogy érzékeny pontra tapintsanak, mert ilyenre már számos példa volt a magazin akár magyar, akár nemzetközi gyakorlatában is.

Fáber tanár úr, azaz Fáber András egyetemi docens, műfordító, filmkritikus személyes krédóval kezdte előadását. A szakma nagy doajenje végig kísérte a Tolmácsfórum teljes 10 éves útját tanácsaival, előadásaival, visszajelzéseivel és hozzászólásaival, és ez a hitvallás jól illett is a jubileumi alkalomhoz, hiszen a tanár úr, – igaz nem kerek az évforduló -, már több, mint 50 éve a pályán van. Elmondta, hogy boldog embernek vallhatja magát, mert nagyon sok öröme telt a munkájában, és egyelőre még azért sem fordít hátat a szakmának, mert egyszerűen jól esik dolgozni. Elmondta, hogy tolmácsnak lenni, bármilyen magas állami szinten is történik, az soha nem egy „celeb” szerep, hanem szolgálat. Hozzátette azonban, hogy dolgoznia kellett azon magatartás kialakításán, hogy háttérben tudjon maradni, és megfogalmazta magának, hogy ő akkor végez jó munkát, ha a beszélgetőpartnerek – akik között aznap közvetített – , este azzal a boldog tudattal térnek nyugovóra, hogy milyen jót is beszélgettek ma egymással.
Előadásában néhány nagyformátumú ún. sztártolmács bemutatására vállalkozott, akik történelmi , sőt hazájuk tekintetében akár sorsfordító szerepet is betöltöttek azzal, hogy Hitler, ill. Sztálin tolmácsai voltak. Így beszélt elsősorban André Kaminkerről, aki a szinkrontolmácsolás atyja volt azzal, hogy a harmincas években először fordította Hitler rádióbeszédét a rádióban élőben, és ezzel ráébresztette a franciákat arra, hogy milyen veszélyes uszítást is hallanak. A tanár úr Paul Otto Schmidt munkásságát is szóba hozta, aki Hitler tolmácsa volt és emlékeit memoárba gyűjtötte, mely magyarul is megjelent „Hitler tolmács voltam” címen. Szóba került még Hugh Lunghi angol-orosz tolmács is, aki Sztálin tolmácsa volt és végül nem utolsó sorban a magyar Lomb Kató is, aki 8-10 nyelven tolmácsolt és egy új szemléletet hozott annak idején a nyelvtanulásba. Erről eszembe is jutott, hogy kamasz koromban már viszonylag jó némettudással rám is milyen nagy hatást gyakorolt a „Tolmács a világ körül” című könyve.
Fáber tanár úr elmondta, hogy a külföldi sztártolmácsok esetén közös vonás, hogy mindannyian többnemzetiségű családi és kultúrkörből származtak, ahol a több azonos szinten jelen lévő anyanyelv megléte bölcsőben kapott adottságuk volt. Ugyanakkor azt is hozzátette a tanár úr, hogy lehet ugyan egy szakszókincsből akár a negyedik, ötödik nyelvet is elsajátítani, de a kulturális környezettel együtt, igazán elsajátítható nyelvek száma nagyon is véges, általában csak néhány nyelvre korlátozódik.

Bálint András közgazdász, a fordit.hu alapítója, ill. a Villámfordítás Fordítóiroda kutatás-fejlesztője azzal indította előadását, hogy sokan fordulnak hozzá azzal a kérdéssel, hogy mennyit keres egy fordító? Erre a meglehetősen leegyszerűsített kérdésre általában ő sem tud annál árnyaltabb választ adni, minthogy karakterenként 1-től 10 Ft-ig, vagy havonta 150- 800 ezer forintig terjedően. Persze ezzel a válasszal a kérdező nem sokra megy, ezért ez alkalommal egy négy támpontot tartalmazó ábra segítségével fejtette ki, hogy mely paraméterektől is függ egy fordító bevétele.
A négy paraméter a következő: 1. a sebesség, melyet egyéni képességen túl a CAT szoftverek, ill. a gépi fordítás alkalmazásával lehet érdemben növelni, 2. a munkaidő hossza, ami azért vég nélkül nem növelhető, 3. az árrugalmasság – melyhez kapcsolódóan egy jó alkupozíció elérése a cél. Ez utóbbit, jó minőséggel, pontos teljesítéssel, előre egyértelműen definiált díjjal, és megfelelő technológia alkalmazásával lehet optimalizálni. 4. a piaci helyzet, mely egységbe beletartoznak a versenytársak, beszállítók, vásárlók, valamint a piacra újonnan belépők.
András a néhány forintos fordítói karakterösszeggel szembe állította a Google Cloud Translate fordítási árát, amely 20 dollár / egy millió karakterre rúg. És a munka, amit elvégez, egész jó, sőt egyre jobb. És, hogy mindez mégsem kell, hogy szükségszerűen sokkolóan hasson ránk, annak az az oka, hogy a fordító, tolmács szakma átalakulóban van, és egyre inkább, mondjuk úgy, hogy egy nyelvi szakember profilja van kialakulóban, aki nem csupán fordít, hanem ért a technológiához, vagy az utószerkesztéshez, vagy a terminológia fejlesztéséhez, vagy esetleg a gépi fordítás szakértője. Hasonlóképpen elhangzott Németh Gézától is, hogy a tolmács felelősségét egyetlen szoftvergyártó sem fogja felvállalni. Az a jó hozzáállás, ha a technológiát támogató eszköznek fogjuk fel, hiszen ez is lenne a célja. A jó tolmács, ill. fordító érti a szituációt, értelmezi a szöveget, és adott esetben korrigálni is tudja a bakikat. A gép ugyanis minden esetben logaritmusok mentén gondolkodik, minden gondolatmenet azonban nem fedhető le logaritmussal.

Nagyon érdekes, sokszínű program zajlott le ebben a két napban. És hogy mennyire lebilincselőek voltak az előadások, arról mi sem tanúskodik jobban, hogy ugyan az egész augusztushoz hasonlóan ebben a két napban sem maradt el a rekkenő hőség, mégsem lehetett sűrű panaszt hallani az elviselhetetlen fülledtségre. Lekötöttek minket az előadások és az örömteli találkozások, hiszen sok kolléganőmmel ez az éves találkozás fix pontja. 🙂