Idén is összejött a kis csapat!
Szuper élmény, mikor a gyerekek évente csak egyszer találkoznak, akkor viszont azonnal egymásra is találnak. Annak ellenére hogy egy évig alig van köztük kapcsolat, a táborban régi ismerősként üdvözlik egymást, nem kell őket különösebben egymásra hangolni. 😊
Mivel azonban nagy közöttük a kor- és a tudásbeli különbség, nem lehet őket együtt oktatni, hagyományosan két csoportra szoktuk őket bontani.
A nagyobbak több írásos feladatot kapnak, a kicsiknél pedig inkább a játék dominál, az írás láthatóan kimeríti őket és igazán nem fogadják kitörő lelkesedéssel! 😊
A felső tagozatosok amellett, hogy készségesen csinálják az írásos feladatokat, hiszen ők ehhez már hozzászoktak az iskolában, ugyanúgy élvezik a játékokat. Mozgásos feladatokat, locs-pocsolós játékokat pedig legjobb az egész csoportnak megrendezni, mert a legvidámabb pillanatok mégiscsak nagyobb közösségben alakulnak ki. 😊
Idén volt egy új eleme is a tábornak; a közös zenélés harangocskákkal. Mindenki által ismert német dalok csendültek fel harangocskákra hangszerelve!
Ezúttal még az ebéd is igazi kikapcsolódást hozott. A Náncsi Néninél elfogyasztott finom ételek, a kedves pincérek és a kellemes környezet csak fokozta amúgy is felszabadult közérzetünket. Köszönjük a patinás étteremnek, hogy örömmel és szeretettel fogadtak minket. 😊
Ugyan az előképzettség és a beszédkészség nagyon eltérően alakult a gyerekek között, a közös játék annyira oldott hangulatot teremtett, amely még a legfélénkebb kisgyerekből is kicsalogatta a német szavakat. Amikor pedig egy-egy táborista a feladaton kívül, csak úgy németül szólalt meg, mert ez kívánkozott ki belőle, hát az nagyszerű élmény! Egyszer csak azt a mondatot hallom egy alig 10 évestől, hogy „Die Krankenschwester ist bereit die Spritze …” na jó, nem az volt a mondat vége, hogy “zu verabreichen”, hanem valahol megszakadt a mondatfüzér, de ez a mondatszerkesztés egy ilyen kicsi lánytól akkor is fantasztikus. 😊
Sajnos a következő találkozásig egy teljes évet kell várni! Tschüss, auf Wiedersehen bis zum nächsten Mal!
A tanév folyamán sem áll le azonban a némettanulás!
Suszter-Pártay Timea sok szeretettel várja a játékos lelkű és a német iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését az elsősorban beszédfejlesztést megcélzó Krabbeldeutsch óráira. Sok vicces játék és csalafinta rejtvény, jó kedv és vidámság hatvan Krabbeldeutsch percre garantálva! 🙂
A kapcsolatot az alábbi oldalon lehet felvenni Timivel:
https://www.facebook.com/Krabbeldeutsch-j%C3%A1t%C3%A9kos-zen%C3%A9s-n%C3%A9met-foglalkoz%C3%A1s-gyerekek-r%C3%A9sz%C3%A9re-421197095556