Egy év eltelt, és idén nyáron ismét a Duna partján, ezúttal Verőcén, a klasszikus épületben helyet adó művelődési házban találkoztunk. A  táborba nagyrészt a Suszter-Pártay Tímea által vezetett budapesti Krabbeldeutsch tanfolyam résztvevői érkeztek. A nagyobb gyerekek már évek óta jól ismerik egymást, az aprónépek között azonban mindig van új kisgyerek.

Idén életkor szerint elég nagy különbség volt kicsik és nagyok között. A legkisebb ovis alig volt négyéves, míg a legnagyobb iskolás már elmúlt 10. A kicsik még izegtek-mozogtak, és kiszámíthatatlan volt, hogy mikor kiáltják be, vagy adott esetben suttogják be a kör közepébe a megfelelő színt, állatot, gyümölcsöt, akár még németül is. Az iskolások azonban már higgadtak és megfontoltak voltak, akik néha rövid mondatokkal is válaszoltak. Ezért azon kívül, hogy voltak közös játékos és mozgásos feladatok, Timivel legtöbbször az iskolások és az ovisok két csoportra bontása mellett döntöttünk. Nem is feltétlenül a feladat volt más (bár gyakran az is), mint inkább a megközelítés. Az ovisok még nem bírhatók könnyen szóra, de az is nagy öröm, mikor együtt számoljuk ki, hogy hányat kell lépnünk, milyen állatot látunk az aktuális mezőn, az éppen mit csinál, és hogy milyen színű. Mindezt szinte állandó vidám csivitelés közben mondjuk és tesszük. Az iskolához szokott nagyok már komolyan válaszolgatnak, és „babás játékokba” a világért sem mennének bele. (Persze, ha nem nézünk oda, akkor azért mégiscsak… 🙂 )

Van egy viszonylag állandó napirendünk:

• tornázós, mozgásos gyakorlatok és közös játék,
• csoportos foglalkozás kicsikkel és nagyokkal szintén játékalapon, majd
• délután miután ebédeltünk, vizezünk, és ki ki vérmérséklete szerint kagylót gyűjt, vagy belegázol a Dunába, majd
• megesszük a délutáni finomságot, és
• következik a mese a kertben, szintén csoportokba bontva.

Ezt a napirendet a gyerekek megszokják és szeretik is, ha nagyjából ehhez tartjuk magunkat.

És hogy mit is lehet tanulni a némettáborban?

Természetesen németet, hiszen ez ennek az egy hétnek a célja, de ezen kívül még egy halom egyebet is. Odafigyelést a többiek igényeire, türelmet, mikor még nem én kerülök sorra, az anyuka elengedésével önállóságot, valamint koncentrációt és kitartást, hogy az elkezdett játékot be is fejezzük, és az elkezdett mesének ne csak az első lapjára figyeljünk oda. Megtanuljuk azt is, hogy legyőzzük a félénkségünk, mert egyik játékból sem szabad kimaradni, főként ha látjuk, hogy a többiek élvezik. Ezen kívül azt, hogy egy hétig együtt vagyunk, közös az élmény, közös a nevetés. Bánat ugyan néha előfordul, de azért abba se lovalljuk nagyon bele magunkat. 🙂

Minden tábornak megvannak a hangulatai, egyedi pillanatai

Kicsi ovis kislányunk köröz körbe-körbe, és közben, ha van hozzá kedve, bedob egy-egy szót, mégpedig helyesen. Az iskolában angolt tanuló kislányunk először az angol szavakkal próbálkozik, majd ha azt már tisztáztuk, hogy hasonlóság van bőven, kiindulópontnak jó lesz, jöhet a német is. A nyelvtanulás iránt tulajdonképpen ösztönösen fogékony, idén iskolába készülő kislányunk, pedig amikor épp az aktuális feladatra készülök; kötözök és csomózok, megkérdezi: Hát te min „arbeitolsz”? Ilyenkor felderül az ember lelke. 🙂

Vagy amikor az ebéd utáni kagylógyűjtés után mindkét zsebem tele van kagylóval, – persze csak szigorúan megőrzésre -, amit azonban szerencsére nem kell komolyan venni, hiszen másnap újakat bíznak rám, és akkor már minek figyelmet szentelni az előző napinak…. Vagy a kora délutáni vizezés, kis PET palackokból gyártott vízi pisztolyokkal. A legnagyobb kislány a kupak-lyukasztás szakértőjévé vált. Nála álltak sorban a kicsik. Én pedig szerencsére feleslegesen aggódtam azért, hogy hamarosan vér folyik, hiszen nagy biztonsággal gyártotta a lyukakat, még akár fogpiszkálóval is.

És hogy fiúkról is legyen szó, a szintén ősztől iskolás nagyfiúnk a tábor második felére magára talált. A hét elején még nagyon azzal az életérzéssel küzdött, hogy ő nem tud semmit, csütörtök magasságában viszont neki és nekünk is felderült az arcunk.., hogy dehogynem!

Meg kell emlékeznünk még a verőcei fogadósról is, aki zokszó nélkül tűrte és elegánsan kezelte a sok kis adag, nagy adag, külön leves, plussz porcukor, plussz szalonnapörc, extra adag tésztával, viszont nulla répával elegyített leves, vagy a hús nélkül, de bő szafttal elkészített tészta kavalkádját.
Szintén a gasztronómia kategóriában hasonlóképpen kiemelt szerep jutott a közeli cukrászdának, ahol egy-egy tábornapot követően, igazán finom fagyi mellett ejtőztünk, és az anyukákkal beszélgetve idéztük fel a nap eseményeit, vidám pillanatait, és a korai nyelvfejlesztés örömeit és nehézségeit.

Boldogan vesszük, ha jövőre ismét találkozunk!