Merész elvárás vagy jóindulatú feltételezés
2018-05-20
0

Emlékszem, mikor először hallottam egy feladatkiosztás kapcsán, egy német kollégától, hogy „Das ist aber eine Zumutung!”

Számomra egy ismeretlen kifejezés volt, de a szituációból  olyasmi derült ki, hogy valamilyen teljesíthetetlen kényelmetlen feladatról van szó, ami igazi erőpróbát jelent. Aztán később találkoztam a zutrauen igével, ami szintén egy feladat elvégzésre vonatkozott, de más megközelítésben. A két eléggé hasonló ige; zutrauen, zumuten és az ebből származó Zumutung jelentése és használata zavarosnak tűnt nekem, és ettől kezdve igyekeztem megfigyelni, hogy milyen mondatkörnyezetben is használják.

Magyarul nem lehet egy szóval  frappánsan  visszaadni az értelmüket. Valóban mindkét ige esetében egy feladat elvégzéséről van szó, de míg a zutrauen esetében ez egy kellemes, biztató érzés, addig a zumuten esetében egy nehezen teljesíthető, a lehetetlennel határos, megpróbáltatásokat rejtő feladatot takar.

 

A kétnyelvű szótárak a következőképpen adják vissza a szó jelentését
zutrauen
elhisz vkiről vmit, vkiről vmit feltételez, vkit képesnek tart vmire
zumuten
kíván, elvár vkitől vmit, feltételez, képzel vkiről vmit,
Zumutung
túlzott követelés, elvárás, illetve szemtelen, pimasz hozzáállás

 

A Duden egynyelvű szótár magyarázata

A fenti magyar szótári bejegyzések még nem sok eligazítást nyújtanak az említett szavak használatához. Ehhez közelebb hoz már az egynyelvű szótárak útmutatója:

zutrauen
glauben, sich vorstellen können, dass jemand die entsprechenden Fähigkeiten, Eigenschaften für etwas besitzt, jemandem eine Fähigkeit zusprechen
zumuten
von jemandem etwas verlangen, was zu schwer, zu anstengend ist,
Zumutung
Frechheit, Respektlosigkeit, unannehmbares Verhalten jemandem gegenüber

 

Egy-egy példamondat a két kifejezés közötti különbség érzékeltetésére

Példamondatokat könnyebb megjegyezni és jobban is rávilágítanak a különbségre:

zutrauen
Man kann dem Sportler auf Grund seiner guten Sportleistungen in der letzten Saison einen neuen Weltrekord zutrauen.
Könnyen elképzelhető, hogy a sportoló a szezonban eddig nyújtott teljesítmény alapján világrekordot fog elérni. / Eddig nyújtott teljesítménye alapján jó esélye van a sportolónak arra, hogy világrekordot ér el. 

zumuten
So eine harte körperliche Arbeit kann man dieser zarten jungen Frau nicht zumuten.
Ilyen kemény fizikai munkát nem lehet egy törékeny, fiatal nőtől elvárni.

Zumutung
Ich weiß, es ist eine Zumutung, aber könnten Sie heute eine Stunde länger bleiben, um die Präsentation fertigzuschreiben?
Tudom, hogy ez egy merész kérés, de bent tudna maradna ma egy órával tovább, hogy elkészítse a prezentációt?


Néhány idézet az internetről

Mive híres emberek megállapításai gyakan mélyebb benyomást tesznek ránk, mint egyszerű példamondatok,  ezért bízom benne, jól érzékeltetik az alábbi idézetek a szóhasználatban rejlő különbséget, és azt is, hogy magyarul nem olyan egyszerű visszaadni, ill. a mondatkörnyezettől függ a fordítás, mely utóbbiból természetesen több jó változat is elképzelhető.

Was andere uns zutrauen, ist meist bezeichnender für sie als für uns.
Marie von Ebner Eschenbach (XIX. századi osztrák írónő)

Amire mások minket képesnek tartanak, gyakran jobban jellemzi őket, mint saját magunkat.

Der Staat muss fördern und darf nicht einschränken. In diesem Sinne muss er Gärtner sein und nicht Zaun. Wir sollten den Menschen zutrauen, dass sie sich engagieren und Verantwortung übernehmen wollen.
Angela Merkel (Németország kancellárja)

Az államnak támogatnia kell és nem korlátoznia. Ebben az értelemben kertészként kell fellépnie, nem pedig kerítéstként. Abból kell kiindulnunk, hogy az emberek szívesen vállalnak elköteleződést és felelősséget.

Wir würden uns nicht so viel Menschenkennntnis zutrauen, kennten wir uns besser.
Paul Mommertz (német kortárs író)

Nem tulajdonítanánk magunknak olyan sok emberismeretet, ha saját magunkat jobban ismernénk.

Mit dem Geist ist es wie mit dem Magen, man sollte ihm nur Dinge zumuten, die er verdauen kann.
Winston Churchill (brit politikus, miniszterelnök 1940–1945 és 1951–1955 között)

A szellem úgy működik, mint a gyomor, csak olyan dolgokkal lehet terhelni, melyeket meg is tud emészteni.

Der Fehler der Menschen ist, dass sie Schweres von andern verlangen und sich selbst nur Geringes zumuten.
Menciusz (ókori kínai konfuciánus filozófus)

Az emberek hibája, hogy másoktól sokat követelnek, míg magukkal szemben csak csekély követelményeket támasztanak.

Jeder Vorgesetzte, der etwas taugt, hat es lieber mit Leuten zu tun, die sich zu viel zumuten, als mit solchen, die zu wenig in Angriff nehmen.
Lee Iacocca (amerikai üzletember)

Minden valamire való felettes, inkább olyan emberekkel dolgozik, akik magukkal szemben magas elvárásokat támasztanak, semmint olyanokkal, akik csak kevés dolgot ragadnak meg.

Erziehung ist eine Zumutung, Bildung ein Angebot.
Niklas Luhmann (a XX. században élt német szociológus és társadalomtudós)

Nevelni képtelenség, a képzés viszont ajánlatot hordoz magában.

Einfachheit empfinden manche als Zumutung.
Peter Horton (amerikai színész, rendező)

Az egyszerűséget sokan vállalhatatlan képtelenségnek tartják.

 

És végül egy találó reklám a Zumutung kifejezéssel
Sok szöveg nincs benne, szinte az egész videó erre a kifejezésre épül. 🙂

 

Forrás:

https://www.duden.de/rechtschreibung/zumuten

https://de.wiktionary.org/wiki/zumuten

https://www.gutzitiert.de/zitatebysearch.php?search=zumuten

„Zutrauen“ oder „zumuten“?

Vélemény, hozzászólás?